Szabad vagyok! 🕊️ És miért nem voltam eddig az?
17 nap telt azóta, hogy majd 10 év után letettem az énmárkaépítést.
Itt vagyok 3 héttel később, és hogy hogyan tudnám összefoglalni ezt a 3 hetet?
Hatalmas zavar. Ugyanis bár már az első nap teljesen egyértelmű volt, hogy nincs szükség arra, hogy agyból akarjam megfejeteni a folytatást, amikor pontosan tudom, hogy mire vágyom. Ám ahhoz, hogy idáig eljussak, meg kellett engednem magamnak azt, hogy egyáltalán vágyjak bármire is, bármennyire távoli is a vízió.
A kihívás leginkább az volt, hogy az agyam megállás nélkül struktúrát akart létrehozni, mert ezt szokta meg az elmúlt 10 évben.
Most viszont pont az ellenkezője a feladat. Elengedni a struktúrát, a rendszert, a funneleket, a sales emaileket, és csak szívből, szabadon alkotni, amilyen formátumban csak szeretnék.
Ám mielőtt bármit is elkezdek megvalósítani a nemzetközi terveimmel kapcsolatban, először azt érzem, hogy ideje visszakapcsolódnom ahhoz a részemhez, amiről 2016-ban lekapcsolódtam, amikor magam mögött hagytam a blogolást, és egyik napról a másikra fix bevételi forrást kellett találnom, mert ha nem teszem, éhen halok. Mivel nem ültem milliókon, ezért azt, ami addig szimpla tartalomgyártás volt, hirtelen taníthatóvá kellett tennem. Attól függött, hogy tudok-e pénzt keresni, hogy mennyire hatékonyan adom át a tudásom.
Így az, hogy mit hagyok magamnak megírni és posztolni, szép lassan átalakult, hiszen mindennek azt a célt kellett szolgálnia, hogy másnak is működjön - ezt a működést szeretném magam mögött hagyni, hiszen ennek az oltárán feláldoztam magamat.
Ennél a felismerésnél tartok most.
Ott, hogy mielőtt bármibe is kezdenék, két feladatom van:
egyrészt kiszállni minden keretből, és engedni magamnak, hogy bátran felfedezzem, ki vagyok,
másrészt megadni magamnak az önfeledt alkotás lehetőségét - bármilyen formáját is találom épp érdekesnek.
Teljesen mindegy, hogy mennyien követnek, teljesen mindegy, hogy ki mit szól ahhoz, amit csinálok, hiszen végre azt tehetek, amit csak szeretnék, és magam mögött hagyhatom a tudatos tartalomgyártást, és végre visszakapcsolódhatok magamhoz, és írhatok/beszélhetek arról, amiről szeretnék, akkor, amikor kedvem van hozzá.
Persze végtelenül hálás vagyok azért a majd egy évtizedért, ami a maga kereteivel mindent megadott, miközben biztonságban tartott, és hagyott gyógyulni, viszont azt is látom, hogy ennek is meglett a maga mellékhatása.
Nem mondom, hogy egyszerű áthuzalozni ezt az egészet magamban, de folyton arra emlékeztetem magam, hogy szabad vagyok. Alkossak és fedezzek fel bátran, élvezzem az életet, fedezzem fel magamat, és az életemnek azt a részét, amihez eddig egyáltalán nem nyúltam hozzá, és engedjem el a struktúra iránti vágyat, ne akarjam azonnal termékesíteni azt, amit csinálok.
Érdekesség, de szinte kivétel nélkül minden vállalkozó ismerősöm küzd ezzel, és a legújabb hobbiját beépítve is azon kezd el gondolkozni, hogy mit lehetne ezzel kezdeni... Ez nem jó vagy rossz, egyszerűen az, aki így van huzalozva, mindenben a lehetőséget látja. Nem azért, mert pénzéhes. Egyszerűen így működik az agya.
Engedjem meg magamnak, hogy az vagyok, aki, és merjem végre megmutatni, mert ez is érték - nemcsak az, ha egy ügyfél kiadja a könyvét, vagy soktízmilliós kampányt épít azért, mert velem dolgozott.
Jelenleg a struktúrakeresést, mint természetes reakciót szeretném lefejteni az önkifejezésről és a tartalomgyártásról, és megnézni, hogy hogyan fejezem ki magam, ha bárhogyan lehet. Ha pedig úgy kell lennie, akkor majd úgyis adja magát minden a továbbiakban - például az, hogy egyáltalán lesz-e bármiféle módon monetizálva a magyar jelenlétem vagy sem.
Ugyanis a legfontosabb nem ez, hanem az, hogy azt a sok mindent, ami már jó ideje kikívánkozik belőlem, kiadjam magamból, megéljem, ami várja, hogy megéljem, és megnézzem, hogy mi van azon túl, amit már régóta ismerek.
Erről fogok itt írni.
Arról, hogy elég bátor vagy-e ahhoz, hogy megnyisd a szíved, először magad felé, majd találkozz azokkal a részeiddel, amiknek sosem adtál teret, amiket elhanyagoltál, amikben kételkedtél, amik megkeményedtek az évek során, amikről megfeledkeztél, hogy aztán megnyithasd a szíved mások és a világ felé.
Milyen érzés újra mélyen bízni, megnyitni a szíved, merni nagyot álmodni, bátran megélni azt, aki vagy, és megtapasztalni, hogy ahogy visszakapcsolódsz magadhoz és az ismeretlen részeidhez, minden más természetesen megtalálja a helyét az életedben: kapcsolatok, szerelem, lehetőségek, felfedezés, kreativitás, szabadság, bőség.
Ezt élem, így telnek a napjaim, ezt az utat követheted innentől itt, és itt: https://oravecznora.kit.com/