Kedvenc tech cuccok, amik elengedhetetlenek a munkámhoz
Jan 08, 2026Ez a poszt teljesen máshogy nézne ki és más termékekből állna, ha lenne egy fix hely, ahol élek. Otthon ki voltak alakítva a helyszínek az élőzésekhez, a Zoom hívásokhoz. Tudtam, hogy hogyan játsszak a fénnyel, volt egy iMac-em, nem egy kis laptopon kellett vágnom.
Aztán tavaly január végén összepakoltam az életemet, és az első hónapban azonnal megéreztem az egykori "luxus" hiányát. Szóval alkalmazkodnom kellett a helyzethez, hiszen a munkám része a tartalomgyártás. Azt gondolom sikerült berendezkedni erre a helyzetre is, és ma már könnyedén, minimális eszközzel is tudom azt a munkát végezni, amit eddig. Persze még mindig vannak nehézségek és kihívások, mindenesetre az alábbi eszközök nagyban könnyítették az életemet - és nem is foglalnak sok helyet.
Az alábbi posztot személyes benyomások alapján írtam meg. Senki sem fizetett semmilyen formában a megjelenésért, és affiliate linket sem tartalmaz a poszt.
Webkamera
A Logitech BRIO 4K-t február óta használom, és nagyon elégedett vagyok vele. Teljesen mindegy, hogy milyenek a fényviszonyok, automatikusan alkalmazkodik hozzájuk. Egy Zoom hívásnál sem kellett aggódnom amiatt, hogy lesz-e fény, vagy hogy milyen lesz a kép - ezt a kamerát kötelező jelleggel írnám fel mindenkinek, aki online dolgozik és meetingeket tart/meetingeken vesz részt, esetleg élőzik a laptopjáról.
Ár: 80 e Ft körüli érték

Laptop állvány
Ha még mindig azok közé tartozol, aki könyvekre pakolja a laptopját (vagy épp arra, amit talál), akkor ideje beszerezned egy ilyet. Londonban kaptam, 5-10 ezer forint körüli áron érhető el Magyarországon is. Mi az Amazonról rendeltük. Stabil, könnyedén állítható a magassága. Kötelező jelleggel írnám fel mindenkinek.
Ár: 5-10 000 Ft

Otthon egy másfajta állványom volt, ugyanis gyakran élőztem a nappaliban, ahol nem voltak meg az adottságok ahhoz, hogy a fentit használjam. Egy egyszerű kottaálványt vettem, aminek szintén állítható a magassága, és ha olyan helyen forgatsz a laptopoddal (amibe mondjuk be van kötve a kamerád/webkamerád), ahol nem tudod hova letenni a lapotpot, akkor ez is egy megoldás lehet.

Hordozható külső monitor
Ez a külső monitor nagyban megkönnyíti az életemet olyankor, amikor honlapot/sales oldalt építek, vagy épp annyira sok feladat fut egy projekten belül egymás mellett, hogy szükségem van még egy képernyőre. Azt, amit én használok az Amazonon vettük, de Magyarországon is elérhető hasonló.
Ár: kb. 50-60 ezer forint (természetesen van ettől jóval drágább is).

Airpods 3
Pár hónapja használhatatlanná vált az előző, amit 2-3 éve vettem, úgyhogy ideje volt beszerezni a legújabbat. Munka közben is szeretem használni, ugyanis minden zajt kizár, ha pedig utazom, akkor elengedhetetlen. Ráadásul a Spatial audio miatt ugyanazt az élményt adja, mint az Airpods Max - utóbbival a mai napig hadilábon állok, túl nagy nyomást generál, és túl sokáig nem tudom használni. Extra: ha a Zoom hívásaidat rögzíted, érdemes használnod közben, sokkal jobb minőségben rögzít, mint amit a laptopod tud.
Ár: 110 000 Ft körül

Mikrofonok
Ebből van bőven. Van, amit az iPhone-al tudok használni, van, amit a laptoppal tudok használni, és ott vannak a wireless megoldások. A több százezer forintos Sennheiser lavalier mikrofonoktól kezdve a pár tízezer forintosig van mindenből, ugyanis folyamatosan tesztelem, hogy a céljaimnak mi a legmegfelelőbb.
A táskámban mindig van egy a telefonba bedugható Rode mikrofon (Rode lavalier GO). Ez azért fontos, mert nem kell tölteni, egyszerűen csak bedugom a telefonba, és ha bárhol audiot szeretnék rögzíteni, meg tudom tenni. A broadcast csatorna és a Privé hanganyagai is vele készülnek amikor épp nem a wireless mikrofonokat használom.
Aztán ott vannak a wireless mikrofonok, ebből több típust is kipróbáltam. Az egyik kedvenc a Rode Wireless mikro - fehér és fekete színben is vettem belőlük.
Ár: kb. 45 000 Ft

A Shure SM7B elég sok extrát igényel ahhoz, hogy valóban minőségi hangot produkáljon. Magyarországon megvan hozzá minden, ami ahhoz szükséges, hogy kihozhassam belőle a maximumot, ám asztali gép hiányában mindent otthonhagytam - a mikrofont mégis hoztam magammal arra az esetre, ha mégis tudom valahol majd használni.
Sennheiser fejhallgató
A filmsuliban az egyik első dolog, amit tanítanak az a következő: ha videót vágsz, legyen egy zárt fejhallgatód, ha lehet jobb minőségű, amivel tudod garantálni, hogy mindent megfelelően hallasz. Ha vágsz véletlenül se tedd azt wireless fejhallgatókkal, a hang csúszhat, ami problémát okozhat később.
Manfrotto kameraállvány
Miután megvettem a kamerámat, az egyik barátom csak annyit mondott, hogy vegyem meg a Manfrotto állványt, mert az olyan, mint a Ferrari ebben a világban. Stabil, megbízható, strapabíró, és hosszú évekig fogom tudni használni. Kettőt be is szereztem belőle, egy most is itt van nálam.
SD kártya átalakító
Addig, amíg nem szakadtam el tavaly nyáron az otthoni set up-tól, eszembe sem jutott volna, hogy a laptopomhoz beszerezzek egy SD kártya átalakítót, hiszen alapvetően nincs ilyen bemenet rajta. Honolulun voltam tavaly, amikor videót akartam volna vágni, és jött a felismerés: nincs nálam az iMac, és valahonnan nem ártana szereznem egy kártyaolvasót. A Targetben találtam ezt, SD és micro SD kártyát is tud olvasni.

Godox változtatható színhőmérsékletű lámpa
Teljesen mindegy, hogy tartalmat gyártasz vagy sem, szerezd be. Annyi különböző típusú színt állíthatsz be rajta, ami az estéket sokkal hangulatosabbá teszi. Az egyik személyes kedvenc a pattogó tűz, ami esténként a kanapé mögött folyton be volt kapcsolva. Az élőzések során gyakran használtam fehér vagy lila fényt a háttérben, sőt, volt tananyag, amit a pattogó tűz móddal a háttérben vettem fel. A tanulók imádták!

Ami nincs nálam, és minden nap hiányzik:
LED Ring light (nagy)
Az egyik legnehezebb dolog volt ezt a Ring light-ot magam mögött hagyni. Sajnos túl nagy és nehéz ahhoz, hogy magammal hozzam. Megbízható, stabil, strapabíró, telefonnal is szuperül működik, több színhőmérséklettel. Laptop mögé is volt, hogy felállítottam. A magassága állítható, ha jól emlékszem a teljes magassága legalább annyi volt, mint az enyém (170 cm körül).

iMac
Bár alapvetően csak vágásra használtam, mégis nagyon hiányzik. Imádtam, hogy volt egy nagy képernyőm, hogy amikor vágtam, mindent láttam, vagy amikor preziket raktam össze a kurzusokhoz a színeket úgy adta át, ahogy a laptopom sosem fogja. Alig várom, hogy letelepedjünk valahol, ez lesz az első dolog, amit be fogok szerezni.
Bose fejhallgató
Költözéskor az AirPods Max-ot hoztam magammal, ez pedig otthon maradt. Azóta is bánom. Nem foglal túl sok helyet, és ettől kényelmesebb fejhallgató a világon nincs. A mai napig sokszor eszembe jut, amikor valaki kérdezi, hogy melyiket vegye a kettő közül, mindig az a válaszom, hogy a Bose a legjobb, nem is kérdés.
Ár: 100 ezer forint körül (Bose)

Amiből még mindig nem találtam meg az igazit:
Kamera
Várom a napot, amikor találok végre egy olyan kamerát, amit könnyű használni, ami nem áll le felvétel közben, ami megbízható és kiszámítható, ami pont arra jó, amire szükségem van. Jelenleg egy Panasonic Lumix-em van, amit használtam interjúk forgatására, és bár szuper képet csinál, valahogy mégis folyamatosan azon gondolkodom, hogy váltani kellene. Van mellette egy egyszerű Sony vlog kamerám, amit az életben nem használtam. Valamiért ilyen a kapcsolatom a kamerákkal: volt már sok, mindig megveszem, használom egy kicsit, de valahogy mindig eladásra kerülnek. Szeretném megtalálni azt, amelyiket könnyedén tudom használni és megfelel a céljaimnak.
Világítás
Tisztában vagyok azzal, hogy egy ponton nem is feltétlenül a kamera a fontos, hanem a világítás. A filmsuliban tanították, hogy milyen típusú fényekre van szükségünk, ám a helyzet egy picit más, amikor ezeket a fényeket úgy szükséges biztosítanod, hogy minél kisebb helyet foglaljon el, hiszen az életedben minimális tér van extra súlyokra.
Egyéb
Aztán ott van még a kis méretű telefonállvány a baráti/családi videóhívásokhoz, a tökéletes power bank, falra rögzítő állvány (mount), és így tovább.. Ahogy van fejlemény, és megtalálom a tökéletes felállást, amit még akkor is magaddal tudsz vinni, ha járod a világot, és olyan minőségben tudsz tartalmat gyártani, ahogy szeretnél, akkor mindenképp írok róla. Azt gondolom, hogy a fentiek bárkinek hasznosak lehetnek, és könnyebbé tehetik az életedet. Jó tesztelést!
Az alábbi posztot személyes benyomások alapján írtam meg. Senki sem fizetett semmilyen formában a megjelenésért, és affiliate linket sem tartalmaz a poszt.