AHOL LÁTHATTÁL:

Valószínű, hogy azért vagy itt, mert kíváncsi vagy, hogy ki vagyok, vagy hogy mi van velem.

Mielőtt továbbgörgetsz, van valami, amit nagyon fontos tudnod: semmi sem egyik napról a másikra történt.

Az életem során rengetegszer hallgattam, "Jó, Neked könnyű, Te vagy az Oravecz Nóri!" - és elfelejtik, hogy nagyon sokáig senki sem ismerte a nevem, sőt! Nekem is azzá a valakivé kellett válnom, aki nemcsak képes megvalósítani azokat a dolgokat, amiket lent olvashatsz majd, de el is bírja.

Ám ez egy nagyon hosszú folyamat volt, ami rengeteg áldozattal járt. Volt, aki rendszeresen feltette a kérdést, "ér ez Neked ennyit?" Ám számomra nem volt opció az, hogy ne ezt az életet válasszam. 

Az egyetlen élet, aminek van értelme számomra az élet, amiben használom azt az adottságot, amit erre az életre kaptam ahelyett, hogy úgy tennék, mintha nem is létezne. 

Oravecz Nóra - 10 könyv szerzője, digitális tartalomgyártó, digitális marketing szakértő

Szóval kezdjük ott, hogy az én életem sem így nézett ki mindig. Sőt.

Amikor 2007-ben jelezték az Apáczain Győrben, hogy szükségünk lesz laptopra a beadandók miatt, teljesen bepánikoltam, mert tudtam, hogy nekünk ez luxus, és nem fog beleférni. 

Szabolcs, az unokatestvérem vett végül nekem egy laptopot azzal a feltétellel, hogy az árát call centeresként dolgozom le nála a biztosítónál Győrben, ahol dolgozott. 

Örökre hálás leszek neki, mert az a laptop volt a belépő a világba, amit mindig is éreztem belül, hogy vár, de túl távoli volt, egyszerűen elérhetetlennek tűnt a Nógrád megyei lánynak, akinek se lehetőségei, se pénze, se diplomája, se kapcsolatai sem voltak.

Az internet végül egy olyan életet tett lehetővé számomra, ami nekem nem járt volna - ma ezzel már százmilliók vannak így.

Első generációs bloggerként és az ország első social media menedzserei között, úttörőként mindent a saját bőrömön tanultam meg élesben. Nem volt kihez fordulni segítségért, mert mindenki akkor taposta az útját ebben az új világban, amit közösségi médiának hívunk.

Sosem volt mögöttem marketing gépezet, nem volt milliárdos szeretőm, nem voltak kapcsolataim, akik a sikerlisták élére, vagy a Forbes listára tettek volna.

 A karrierem első felében hónapról hónapra éltem még akkor is, amikor kívülről úgy tűnt "megy a szekér". Lassan egy évtizede annak, hogy van lehetőségem arra, hogy kilépjek az őrült mókuskerékből és végre legyen mit a hobbimba fektetni: a legnagyobb szenvedélyem már lassan 20 éve az interjúztatás általi elmélyülés egy-egy témában. 

A körülményeim vissza is tarthattak volna, ám helyette megtanultam, hogyan tudok pénz nélkül pénzt csinálni, és a semmiből lehetőségeket teremteni, ezt pedig majd egy évtizeden át tanítottam énmárkaépítők ezreinek világszerte. 

Megfogadtam, hogy bátran merek nagyot álmodni, és azon leszek, hogy megvalósítsam azt, ami hív. Ha sikerül, sikerül, ha nem nem - de nem vagyok hajlandó egy olyan életet élni, ami arról szól, hogy a hátralévő éveimben azon kesergek, hogy mi lehetett volna, ha nem féltem volna...

Ezért vagyok itt. Azért, hogy megnézzem, mi van akkor, ha meg merem nézni, hogy mi szükséges ahhoz, hogy megmásszam a saját Everestemet, hogy végül azt az életet élhessem, amit érzek magamban. Az életet, ahol nincs megalkuvás - mindezt úgy, hogy nem teszek le magamról, és élvezem az életet.

Oravecz Nóra - 10 könyv szerzője, digitális tartalomgyártó, digitális marketing szakértő
"Oravecz Nóra (már) huszonévesen szinte mindenkinél többet tudott a korszerű marketingről."
Oravecz Nóra - 10 könyv szerzője, digitális tartalomgyártó, digitális marketing szakértő

Szakmai bemutatkozás

Lassan 20 éve gyártok tartalmat és foglalkozom digitális marketinggel, New Yorktól és San Franciscótól kezdve, Sydney-n, Budapesten és Londonon át tanítottam új generációs vállalkozóknak, tanácsadóknak, neves befektetőknek, Netflix színészeknek, producereknek, elismert szakértőknek a metódusomat.

A karrieremet egy női magazin marketingeseként kezdtem alig húszévesen, majd 2012-ben megkaptam az ország egyik első social media menedzser pozícióját (KuponVilág). Később dolgoztam a MOM Parknak és a Nők Lapjának is.

Az elmúlt években ügyfeleim voltak többek között neves, nemzetközi startupokkal, a Technogym startup stúdiója, és egy Hawaii startup inkubátor is.

Éltem hosszabb időt San Francisco-ban a Bridge Budapest ösztöndíjasaként (2014), Vancouverben (2019, 2026), majd Lisszabonban (2016, 2025), tanultam dokumentumfilm-készítést a New York Film Academy-n New Yorkban (2019). 

10 könyvet jegyeznek a nevem alatt és számtalan bestsellert (plusz egyet, mint az ország első self-publishing bestsellere). Az első könyvem az Aranykönyv szavazás Szórakoztató irodalmi kategóriájának TOP 10-es listáján olyan szerzők könyvei között szerepelt, mint Frei Tamás vagy Fejős Éva. Legújabb könyvem a Perszóna 2024 őszén jelent meg. A könyveimből alig pár év leforgása alatt több, mint 160 000 példány kelt el - és legalább 50 000 példányban töltötték le illegálisan őket.

Több, mint 100 teltházas előadást tartottam világszerte, előadtam az Influencer Marketing Napokon New Yorkban, részt vettem a San Francisco Tech Fashion Week panelbeszélgetésén egyedüli európai szakértőként, a WebSummiton és a Collision Conf-on pedig pitch zsűriként és mentorként szerepeltem. 

2016-ban a Forbes Legbefolyásosabb Social Média Arcok listájára egyedüli bloggerként kerültem fel, 2018-ban az Elle Nők a Médiában listáján Influencer kategóriában szerepeltem. Tanítottam blogolást a TV2 Akadémián, a Maybelline Blogger Sulin, előadtam a hazai Marketing Expo-n, a B2W Konferencián, a Cosmopolitan Blogger Days-en, és szerepeltem a Forbes Flow színpadán is.

A 2014 óta tartó világkörüli tanulmányutam során a világ számos pontján találkoztam olyan világsztárokkal és nemzetközileg elismert szakemberekkel, akikkel exkluzív mélyinterjúkat készítettem. Többek között Dr. Máté Gáborral, Dr. Ozzal, Ryan Serhanttal, Joseph Gordon-Levittel, Penn Badgley-vel, Armin van Buurennel, Philip Zimbardóval, Martin Garrixszal, Jake Paullal, David Schneiderrel és Hayden Coxszal dolgoztam együtt.

Interjúim és írásaim többek között a HuffPost, az Entrepreneur, a Thrive Global, a Le Miami, a Cosmopolitan és a kanadai Swagger felületein jelentek meg, ahol külsős szerzőként is dolgoztam. Arianna Huffington 2015-ben személyesen keresett meg az Instagramon, és hívott meg a Huffington Posthoz blogolni.

A közel egy évtizedes tanulmányutam tapasztalatait 2019 végén az atlantai TEDx színpadán is megosztottam. Ezt megelőzően elvégeztem a New York Film Academy dokumentumfilm-készítő kurzusát New Yorkban, ahol a vizsgafilmemet Ryan Serhanttal és social media csapatával forgattam. 2023-ban Vancouverben és LA-ben forgattam további részeket.

Wolf Gábor

Marketing Commando alapító

"Az énmárkaépítés tudománya abszolút az ő nevéhez köthető itthon, ideje legnagyobb részét elkötelezte a tanulás mellett, ráadásul főleg külföldön. Marketingesnek Amerikába menni olyan, mint szakácsnak Franciaországba."

Az elmúlt 10 évben több mint 600 vállalkozó énmárkáján dolgoztam személyesen, és több mint 4000 óra konzultációs tapasztalat van mögöttem. Ez idő alatt megszámlálhatatlan egyedi énmárkakoncepciót és stratégiát építettem fel - mindig az adott ember személyiségére, tudására, tapasztalatára és céljaira szabva.

A számtalan sikertörténet mellett számomra az egyik legerősebb visszajelzés az, hogy ügyfeleim és tanulóim nagy része újra és újra visszatért hozzám. Ez a bizalom számomra többet jelent bármilyen számnál: azt mutatja, hogy amit együtt létrehoztunk, az működik. 

A Forbes MAKERS énmárka mentora voltam, ahol az énmárkaépítés és a tudatos kommunikáció területén támogattam a résztvevőket. Saját, az organikus elérésre, önazonos kommunikációra és tudatos stratégiára épülő módszertanomat az egykori Énmárka Akadémián, limitált létszámú mesterkurzusokon adtam át.

A képzéseken az énmárkaépítés számos területével foglalkoztunk – a pozicionálástól és kampánykommunikációtól egészen a storysellingig –, a közös munka pedig megszámlálhatatlan sikertörténetet eredményezett.

Írtam könyvet az énmárkaépítésről Van egy ötletem címmel, és létrehoztam egy gyakorlati tervezőt is az énmárkaépítők számára, az Énmárka tervezőt.

Ezt követően egy közel egy évtizeden át tartó kutatómunka eredményeként megszületett a Perszóna című könyvem a TED-es előadásom alapján – amelyben az önmegvalósítás mögött húzódó mélyebb összefüggéseket és az önazonos élet kialakításának kérdéseit vizsgálom.

2025 októberében lezártam tanácsadói praxisom magyarországi működését, azóta pedig kizárólag a nemzetközi piacon dolgozom, évente legfeljebb két nemzetközi ügyféllel, kifejezetten limitált keretek között.

2026 augusztusától legalább egy éven át Magyarországon élünk a férjemmel, majd a zöld kártyám megszerzése után együtt költözünk Amerikába.